2011. március 2., szerda

Csaba László: A kormánynak még mindig nincs vészforgatókönyve

InfoRádió l 2011.03.02.
Csaba László szerint a Széll Kálmán-terv legfontosabb üzenete, hogy a kormány a nemzetközi piacok által várt irányban, azaz a kiadások csökkentésével próbálja fenntartani az egyensúlyt. A közgazdász hiányolja ugyanakkor a vészforgatókönyvet.

A kapcsolódó hanganyagot meghallgathatod

ITT

A kedden ismertetett Széll Kálmán-terv azokat az információkat bontja ki, amelyek az elmúlt hetekben a Nemzetgazdasági Minisztérium elemzéseiből és a kormánytagok bejelentéseiből ismerni lehetett - mondta az InfoRádiónak Csaba László közgazdász, aki szerint a koncepció legfontosabb üzenete, hogy a kormány a nemzetközi piacok által várt irányban, azaz a kiadások csökkentésével próbálja fenntartani az egyensúlyt.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter bejelentésében számos konkrétum elhangzott, a többi között az, hogy a kabinet célja 2018-ra ötven százalékkal csökkenteni az adósságállomány nemzeti jövedelemhez viszonyított arányát, és lassan, de biztosan lefaragni a hiányból. Az is kiderült, milyen területekről szedik össze a nemzeti termék 2,5 százalékának megfelelő megszorítást, valamint hogy az idei egyszeri, a stabilizációs alapban véghezvitt, nagyjából egy százalékos megszorítás beépül a tervezésbe - sorolta az egyetemi tanár.

Nem jelennek meg ugyanakkor a tervből a hosszabb távú működőképesség szempontjai - hangsúlyozta Csaba László. A szakértő úgy véli, hogy a program beleillik abba a stratégiába, amelyet a kormány megalakulása óta követ: hétről hétre, hónapról hónapra jelentik be az intézkedéseket; nem csomagban gondolkodnak, folyamatos kormányzás, javítgatás és módosítás zajlik.

Minden területen rendkívül kockázatos bármiféle változtatás - mondta a közgazdász, aki ugyancsak hiányolja, hogy a program mellé nem készült A és B terv, nem lehet tudni, mi történik, ha fellendül a világgazdaság, vagy ha Portugália bedől. Ez azért is fontos lenne, mert az ír és a görög válságnak még nincs vége.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése